Kisregény, ha sok időd van…

Langmár Kinga vagyok, három gyermek édesanyja.

1996-ban szereztem tanári diplomát a Magyar Testnevelési Egyetemen. Szakmámban soha nem dolgoztam, mert elég nagy kanyart vett az életem azzal, hogy egy másik országban kezdtünk vállalkozást a párommal 1998-ban. Első üzletünket Nagyváradon nyitottuk. Divatékszereket és egzotikus kézműves ajándéktárgyakat forgalmazunk Erdély több városában is. A bolthálózatunknak köszönhetően eljutottunk Kínába, majd Hong-Kongba, Thaiföldre, Malajziába és Indonéziába is. Ez ismét egy hatalmas fordulat volt az életemben. Megismerni az ázsiai kultúrát, gondolkodásmódot, gasztronómiát testközelből, mind-mind leírhatatlan élmény!

Utazásaink alatt és a munkám során egyaránt rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba. Persze turistaként minden szebbnek tűnhet, mégis az ott élő emberek derűs mosolya és kedvessége a nehéz körülményeik ellenére is megnyugtató. Szerettem velük beszélgetni, legfőképp meghallgatni őket. Pár jól irányzott kérdés, máris dőlt belőlük a szó, nekem más dolgom sem volt, mint figyelni…

A kérdések ereje

Ez adta az ötletet, hogy elvégezzek egy life és business coach képzést, hogy még inkább segíteni  tudjam a hozzám fordulókat. Sport coachinggal pedig azért kezdtem foglalkozni, mert egykori versenysportolóként jobban át tudom érezni a „minden fejben dől el” fontosságát, amit egyedül nagyon nehéz megvalósítani. Valamint mindhárom gyermekem élsportoló, különböző sportágakban korosztályos bajnokok. Tapasztalatból tudom, hogy a  család – edző – sportoló hármasa csak abban az estben lehet nyerő, ha közösek a céljaik.

Nagy nehézséget nem jelentett, hogy hallgatnom kell. Amúgy sem szeretek sokat beszélni. Kérdezni viszont annál inkább. Valójában nagyon felemelő érzés, hogy segíteni tudsz ezzel másokon. Csak azzal, hogy a szemébe nézel és azt mondod: Itt vagyok! Mesélj, hallgatlak!

Elcsépelt közhely, hogy rohanó világban élünk, de mégis igaz. Az emberek nagy többsége nem fordít magára elég figyelmet. Nem a külsőségekre gondolok, mert arra nagyon is.  Hanem a belső, lelki egyensúlyra. Annyi mindenkinek meg akarunk felelni, hogy közben elfelejtjük az igazán fontos dolgokat, míg a végén elfelejtünk élni is. Már azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk valójában, mik a céljaink, és mik tesznek boldoggá.

Meg kell tanulni figyelni magunkra, felismerni, ha elakadtunk és nem szégyellni segítséget kérni! Ez a felismerés fog igazán boldoggá tenni, hiszen valóban büszke lehetsz majd magadra, hogy felülkerekedtél egy problémán. Meg kell tanulni különbséget tenni a számodra fontos és nem fontos dolgok között, hiszen megfizethetetlen az az érzés, mikor szépen lassan minden a helyére kerül!

Szeretnéd tudni, de nem mered megkérdezni…

  • nincs tetoválásom, de Rock ‘n’ Roll rajongó vagyok
  • Csoki vagy vanília? Nos, egyértelműen CSOKI!!!
  • a tigris a kedvenc nagymacskám, oroszlán a csillagjegyem
  • valaha kézilabdáztam, most „futóbolond” vagyok
  • hobbim a fotózás, filmnézés, zenehallgatás, olvasás, és a sport 

Dolgozz velem!

1. INGYENES konzultáció

Ha úgy döntesz, belevágsz,  és miért ne tennéd, hiszen nincs veszítenivalód – kivéve a jelenlegi elégedetlenséged – egy ingyenes előzetes konzultáció alkalmával (kb.30 perc) részletesebben átbeszéljük a folyamatot. Itt a coachinggal kapcsolatban felmerülő kérdéseidre is szívesen válaszolok.   

Ehhez nem kell más, hívj fel, írj üzenetet, egyeztessünk időpontot!   

2. A FOLYAMAT

Lényeges jellemzője a coachingnak, hogy a megoldások benned vannak, a célig vezető lépéseket Te tudod megtenni – én csak mint egy jó edző a pálya széléről kísérlek, támogatlak. Ha többet teszel bele a folyamatba, többet is tudsz majd kivenni belőle.

Az előzetes konzultáció végén látni fogjuk, hogy pontosan hány alkalomra lesz szükség a céljaid eléréséhez,  de a tapasztalatok alapján 5 alkalom már eredményt hoz. Úgy a leghatékonyabb, ha heti egyszer találkozunk.

9

3. UTÁNKÖVETÉS

Néha hasznos lehet, ha a közös munka lezárása után később is áttekintjük a helyzeted: meddig jutottál, hol tartasz most és mire van szükséged a további előrehaladásodhoz. Ez a folyamatrész nem kötelező, Te döntesz erről, akár már a teljes coaching folyamat után.

ÁRAK

Előzetes konzultáció – 30 perc – ingyenes

 1 alkalom – 60 perc – 15.000 Ft

 5 alkalom előre fizetve  –  60.000 Ft

 Személyesen,  vagy  online  is  megoldható  a  beszélgetés!

Keress bizalommal!

+36 20 338 6959 

hello@langmarkinga.hu 

 

Ha éppen nem tudom felvenni a telefont, mert ügyféllel vagyok, akkor kérlek hagyj üzenetet! Mindenképpen visszajelzek.

Adatkezelés

2 + 4 =